A génmanipuláció

Géntechnológia vagy génmanipuláció alatt azt értjük, amikor egy élőlény génállományába bevisznek vagy eltávolítanak onnan egy vagy több gént, azzal a céllal, hogy tulajdonságait megváltoztassák. Az agrokémiai ipar általában olyan szervezeteket hoz létre génmanipulációval, amelyek ellenállóbbak a környezeti változásokkal, gyomirtó szerekkel, betegségekkel, kártevőkkel vagy nehézfémekkel szemben, vagy amelyek olyan új tulajdonságokra tesznek szert, mint a hosszabb tárolhatóság, a megváltozott íz vagy a nagyobb terméshozam. Leggyakrabban egymástól törzsfejlődésileg távol álló fajokból származó géneket ültetnek be. Például emberi növekedést serkentő hormonnal gyorsabban és nagyobbra növő pontyot lehet létrehozni, baktérium és vírus génekkel pedig gyomirtó szerekkel szemben ellenálló haszonnövényeket.

A kísérletek gyakran nem a fogyasztók érdekeit szolgálják, hanem elsősorban a multinacionális nagyvállalatok rövid távú gazdasági érdekeit. Ezek az agrokémiai vállalatok finanszírozzák és tartják ellenőrzésük alatt a kutatást és a piacot egyaránt.

Az Egyesült Államokban ezernél több vállalat foglalkozik génmanipulációval. Génmanipulált haszonnövényeket - repcét, kukoricát, burgonyát, tököt, szóját és paradicsomot - 1996-ban több mint hárommillió hektáron termesztettek, és a géntechnikai ipar úgy számítja, hogy ez a terület évente megduplázódik. Ez együtt jár a monokultúrák további térhódításával és a genetikai sokféleség további elszegényedésével.

A génmanipuláció nem egyszerű folytatása a hagyományos növénynemesítésnek, amelynek során egymáshoz közel álló fajokat kereszteznek. A géntechnológia alkalmazásakor azonban, mivel egymástól törzsfejlődésileg távol álló fajokból származó géneket ültetnek be egy másik szervezetbe, nem lehet pontosan tudni, hogy a beültetett gén milyen kölcsönhatásokba lép, illetve milyen zavarokat okoz a befogadó sejt bonyolult működési rendjében. Ezért a következmények veszélyességét sem tudjuk megbízhatóan megítélni, ráadásul a különböző hatások sokszor csak hosszú idő után jelentkeznek. Jelenlegi tudásunk nem elegendő ezeknek az összetett hatásoknak a megbízható felmérésére. Minthogy szaporodásra képes élőlényekről van szó, amelyek elterjedhetnek, a káros hatás megjelenésekor már késő lehet a kár helyrehozatalával próbálkozni. Számos korábbi példa figyelmeztet arra, hogy egy új és idegen faj bevitele az ökoszisztémába felborította annak dinamikus egyensúlyát. Minthogy nem ismerjük pontosan egy távoli fajból egy másik szervezetbe bevitt gén mellékhatásait, nem tudhatjuk, milyen ökológiai következményei lehetnek a génmanipulált szervezetek szabadon bocsátásának. Éppen ezért nem lehet kizárni, hogy a bevitt gén más génekkel kölcsönhatásban olyan előnyökhöz juttatja az adott fajt, hogy az adott ökoszisztémában esetleg néhány őshonos faj kipusztul. Ráadásul az is elképzelhető, hogy a genetikailag megváltoztatott szervezetek nem manipulált szervezetekkel kereszteződnek a természetben. Például olyan szervezetek, amelyeket arra manipuláltak, hogy ellenállóak legyenek gyomirtó szerekkel szemben, átadhatják ezt a tulajdonságot a gyomoknak, amivel gyomirtószer-tűrő szupergyomokat hozhatnak létre. A környezetszennyezés újabb formája, a "genetikai környezetszennyezés" fenyeget bennünket, amely minden eddigi környezetszennyezésnél nehezebben kontrollálható. A génmanipulált fajták széles körű elterjedése tovább csökkenti a fajon belüli biológiai sokféleséget (diverzitást), és tovább szegényítheti a mezőgazdaság genetikai bázisát. Hosszú távon fenntartható gazdálkodás pedig csak genetikai sokféleségen (polimorfizmuson) alapulhat.

A mezőgazdasági génmanipulált szervezetek másik veszélye, hogy noha ezek jelentős részét emberi fogyasztásra szánják, a mérgező, allergiakeltő hatások vagy az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumtörzsek megjelenése, illetve egyéb, egészséget veszélyeztető hatások kiszűrése lényegesen felületesebb és kevésbé megbízható, mint a gyógyszerek vagy az orvostudomány új kezelési eljárásainak vizsgálatakor.

Az iparilag fejlett országokban ugyan törvények szabályozzák a génmanipulált szervezetek természetbe bocsátását, de ezek sem nyújtanak elegendő biztosítékot arra, hogy az ezzel járó ökológiai, egészségügyi, szociális és gazdasági veszélyt megelőzzék. A harmadik világbeli országok legtöbbjében ilyen szabályozás nem is létezik, ami teret nyit a multinacionális, nemzetek feletti nagyvállalatok számára, hogy olyan kísérleteket is elvégezhessenek, amelyeket az ipari országok törvényei nem tennének lehetővé.

A nyugati közvélemény egyértelműen elutasítja a génmanipulált élelmiszereket. Kelet-Európában ugyan néhány éves késéssel indult, de fokozatosan nő az ellenállás. Újabb veszélyt jelent ebben a térségben, hogy a nagy befektetést igénylő génmanipulált áruk hamarosan eladhatatlanok lesznek Nyugaton. A másik probléma, hogy a génmanipulált szervezeteket előállító vállalatok szabadalmi jogot kaptak termékeikre. Így a történelem folyamán először válnak egy-egy vállalat tulajdonává alapvető élelmiszernövényeink és haszonállataink, s a termelők és a fejlődő országok mezőgazdasága függőségi helyzetbe kerül.

Úgy tűnik, a társadalmi ellenőrzés és befolyásolás nem képes lépést tartani a géntechnológia felgyorsult fejlődésével. Mindaddig, amíg a génmanipulált szervezetek mezőgazdasági és élelmiszeripari felhasználásának számtalan környezetvédelmi, egészségügyi, szociális, gazdasági, etikai és erkölcsi problémáját nem tudjuk megoldani, és amíg a veszélyek felméréséhez nem elég a tudásunk, le kell állítani a génmanipulált szervezetek természetbe bocsátását. Az elővigyázatosság elve alapján moratóriumot kell bevezetni mindaddig, amíg az előállító vállalatok megnyugtató módon nem bizonyítják termékeik veszélytelenségét. Jelenleg ez az egyetlen módja egy ökológiai katasztrófa megelőzésének.